Nagy értékű logisztikai ingatlant vásárolt az OTP Ingatlanbefektetési Alap a Győri Ipari Parkon belül. A mintegy 30 ezer négyzetméteres raktárbázis minőségének, korszerű infrastruktúrájának és stratégiai elhelyezkedésének köszönhetően jelenleg gyakorlatilag teljes kihasználtsággal működik, bérlői között hazai és multinacionális vállalatok is megtalálhatók.
Közép-Európában jelenleg közel 18 millió négyzetméter bérbeadó modern ipari terület található, míg 10 évvel ezelőtt ez a volumen mindössze 4.6 millió négyzetméter volt. Ez a nagyságrend már megközelíti a nagy nyugat-európai piacokat, mint például Németországot, ahol jelenleg 22 millió négyzetméter bérbeadó ipari ingatlanterület található, állapították meg a Cushman & Wakefield közép-európai ipari ingatlanokkal foglalkozó szakemberei.
A cég szeretné, ha Győrben lenne a második logisztikai csarnok. Bővítené 75 ezer négyzetméteres, 10 milliárd forintból megépült, tavaly ősszel átadott logisztikai parkját a győri Audi-gyár.
Gyárat épít Miskolcon a japán Takata cég, ezzel mintegy ezer új munkahelyet hoz létre – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Stocker, a japán székhelyű járműipari beszállító vállalat elnöke pénteken a Parlamentben. A kormányfő az újságírók előtt szólt arról is, arra számít, hogy az idei utolsó negyedévben a harmadik negyedévit is meghaladó mértékben bővül majd a magyar gazdaság.
A sajátcélú vasúti pálya üzemeltetési szolgáltatásra kiírt pályázat ismételt megnyerésével a DB Schenker Rail Hungária Kft. és az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. tovább folytatják sikeres együttműködésüket. Az új szerződés futamideje három év. A világ legnagyobb motorgyárával rendelkező Audi telephely számára nyújtott teljesítmény terjedelme magába foglalja a rakodó helyek kiszolgálását, a beérkező szerelvények szétrendezését és az üzemet elhagyó, induló szerelvények összeállítását.