A rendezési munkálatokat éjjel-nappal végzik. Ennek érdekében két tolatócsapat dolgozik, egyenként 12 órás váltásban, két mozdonnyal és egy tartalék tolatómozdonnyal. Igény esetén, flexibilisen maximum négy mozdony áll rendelkezésre személyzettel együtt. Emellett a DB Schenker Rail Hungária még kiegészítő szolgáltatásokat is nyújt, mint például futárszolgálatot a tehervonatok fuvarlevelei számára, vagy pedig a vagonok kisebb hibáinak helyszíni javítását.

 
A DB Schenker Rail Hungária Kft már 2001 óta nyújt vasúti rendezési szolgáltatást, a győri Audi gyárnak.  Ennek a hosszan tartó és sikeres együttműködésnek az alapját a DB Schenker Rail magyarországi társaságának magas minőségi standardja képezi. Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. évente vizsgálja a megbízott magyarországi logisztikai szolgáltatók minőségi szintjét. Ennek keretében a DB Schenker Rail Hungária rendszeresen az első 10 között van és vasúti szolgáltatóként pedig az első helyen.


„Nagy eredménynek számít, hogy a többi versenytárssal szemben ismét sikeresek lettünk az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. vasúti rendezési szolgáltatásának kiírásában. De ugyanakkor egyértelmű bizonyítéka annak is, hogy képesek vagyunk ügyfeleink növekvő igényeinek kielégítésére“ - mondta Németh Nándor, a DB Schenker Rail Hungária Kft. ügyvezetője.


A DB Schenker Rail Hungária Kft. székhelye Győrben van és országszerte több telephellyel rendelkezik. A múlt év során a vállalat megszerzett minden, a nemzetközi, Magyarországra irányuló, onnan induló vagy tranzit vasúti közlekedés önálló lebonyolításához szükséges engedélyt. Ehhez társulnak még átadási megegyezések a szomszédos Ausztriában és Romániában levő fontos partnerekkel, valamint a szerb, horvát, szlovén és szlovák államvasutakkal.  A vállalatnak jelenleg több mint 80 dolgozója van, valamint saját tolatómozdony flottája.

Logisztika.com