- Amikor telefonon beszéltünk, optimistának tűnt azzal kapcsolatban, hogy az ingatlanszektor felismerte a digitalizáció előnyeit. Hogy állunk most, mi az, amiben a magyarok (cégek, vállalkozások) jók, és miben tudunk még fejlődni?
- Teljesen más a helyzet, mint egy évvel ezelőtt, ma már nem beszélünk róla, hanem a gyakorlatban is megvalósulnak az innovatív fejlesztések, szinte a építőipari kivitelezéssel együtt építik fel egyes épületek digitális ikerpárját. Egyelőre még UX irányból, azaz a felhasználói élmény növelése a fő motiváció, de már vannak „adatbányászok”, akik gyűjtik az adatokat és már el is kezdték elemezni azokat. Hiszem, hogy abszolút ez lesz a jövő. De nem csak az új épületek digitalizálódása figyelhető meg, egyre több property management software segíti a számlák, szerződések automatizált kiküldését, felülvizsgálatát. Üzemeltetési szoftverek segítik a működtés optimalizálását. Ami a kérdés második felét illeti: A magyar cégek vannak olyan kreatívak és innovatívak, mint bárhol máshol a világon, és bár a szabályozási környezet, a GDPR védi az adatainkat, sok esetben lassítja is a technológiák terjedését. Nem mondom, hogy ez rossz, inkább azt mondom, hogy Ázsiában sokkal dinamikusabb a technológiai cégek fejlődése. Hozzá kell tenni, hogy az ottani viszonyokhoz képest összehasonlíthatatlanul kisebb a CEE régióban a befektetések volumene, a kockázati tőke mértéke. Kevesebb pénzzel lassabban lehet felskálázódni, és így természetesen lassabb lesz a termék fejlesztése is, ezáltal az innováció.
- Az ingatlanpiac digitális átalakulása megatrend, de mi zajlik még a mélyben? És hogyan kapcsolódik össze az ESG, az EU taxonómia és a proptech?
- Éppen erről tart előadást a Proptech Hungary Konferencián Dirk Paelinck, a proptechhouse alapítója, az EU proptech tanácsadója. Ezek az irányelvek szintén gyorsítják a digitalizációt, mert ahhoz, hogy látni, tartani tudjuk magunkat a metrikákhoz, adatokra van szükségünk. Ma már rengeteg szenzor létezik, amelyek különböző paramétereket mérnek: CO2 és friss levegő koncentráció, az optimális fény mértéke, belső és külső hőmérséklet mérése és optimalizálása. Mind az EU taxonómia, mind az ESG sürgeti és gyorsítja a digitalizációt, ezért érdemes erre időben felkészülni.
- Azt olvastam a honlapján, hogy „…a digitális ingatlanszektor egyik fő trendje az adatok gyűjtése, az adatelemzés és a mesterséges intelligencia (AI) használata a döntéshozatal javítására”. Tudna erre egy kézzelfogható példát mondani?
- Ha kellő adattal rendelkezünk egy bizonyos területen, akkor szinte mindenhol elképzelhető az adatelemzés, és akár a mesterséges intelligencia használata, de ehhez időben el kell kezdeni gyűjteni az adatokat, mert idő kell, hogy összegyűljenek, hogy szezonalitásokat, normákat lássunk, amelyekből már megvannak a sémák. Ezekből tudunk előrejelezni, illetve észrevenni az anomáliákat. Nagyon egyszerű példákra is lehet gondolni: a rendszer jelezheti, ha eltörött egy csap, mert több víz fogy, mint egyébként szokásos és esetleg figyelmeztet, vagy leállítja a rendszert, de egészen összetett automatikákra is kiterjedhet, ahol egy alternatív energiaforrás segítségével elemzi és optimalizálja a rendszer az energia felvételét, és ehhez időzíti példának okáért a mélygarázsban lévő autók töltését.
- A home office elég erőteljesen alakította át az irodapiacot. Ezért és más okokból is, a budapesti kihasználatlansági ráta 12,2%. Ha irodaházam van, és látom ezt a trendet, hogy tud nekem segíteni a proptech?
- Egyrészt, mint bérbeadó egy okos irodaházban optimalizálni tudom a működést, az energia használatot, a karbantartást, vagy akár a takarítást. Napi, vagy akár real time adataim vannak a ház működéséről, az üzemeltetésről. Mindez azért fontos, hogy már jó előre lássam egyes bérlők összehúzódását, vagy megváltozott szokásait. De a bérlőknek is számos előnnyel járhat a technológia használata - hogy ez proptech, vagy HRtech, vagy mobilitytech, annak gyakorlatilag nincs jelentősége. Én alapvetően PROPTECH-ről beszélek, amikor az ingatlan életút bármely szakaszában belép a technológia. Itt a „LIVE AND WORK” fázisről beszélünk. Néhány gondolattal feljebb említettem, hogy az egyik fő motiváló erő jelenleg a felhasználói életút és az adatok, mindkettő jól megfigyelhető a bérlőknél, azonban néha még ellenállásokba ütközik a bérbeadói oldalon egyes hardverek felszerelése, a jelenlegi rendszer kiegészítése.
- Melyek a bérlők számára elérhető előnyök?
- Bérlők esetében meg kell említenünk az érintésmentes, automatizált és autentifikált beléptetést, amelynek segítségével könnyen nyomon követhető, hogy ki hova, és mikor mehet be, akár összekötve egy rendszámfelismerő rendszerrel, akár a mobilunkba épített RFID rendszer segítségével. Nyomon követhető az épületben lévő mozgás is, de ugyanígy meg tudjuk oldani a vendégérkeztetés, vagy rövid távú, készpénzmentes parkolást is. Home office már a COVID előtt is volt, a mértéke változott azzal, hogy nőtt az elfogadottsága. Vannak irodák, ahol hétfőn és pénteken az irodák konganak az ürességtől, ezt is jó lenne kezelni, akár a területet optimalizálni, ebben is tud segíteni a technológia. Asztal, vagy parkoló foglalásokkal lehet optimalizálni a tereket, de ehhez egy kulturális változásra is szükség volt/van, hogy ne ragaszkodjunk az asztalunkhoz, a helyünkhöz, hanem adott napszakban a funkciónak megfelelő irodaterületet válasszunk a kreatív munkavégzéshez, ami történhet otthon is - ha nincs kollaborációs jellege -, de akár egy kávézóban, vagy egy parkban is. A fiatalabb generációi képviselői már egy digitális korban élnek, teljesen másképp élik a mindennapjait, mások az elvárásaik, az igényeik. Mindennek nagyon erős hatásuk lesz a munkaerőpiaci-, hosszabb távon pedig az ingatlanpiaci folyamatokra. Csak ismételni tudom magamat: itt az idő gyűjteni az adatokat, mert szükség lesz rá, hogy lássuk, mi történik körülöttünk, hogyan változnak meg a körülmények, igények. Akit bővebben érdekelnek a fenti a témák: egy hét múlva, május 18-án 4. alkalommal rendezzük meg a Proptech Hungary Konferenciát (conference.proptechhungary.hu). Több mint 8 országból érkeznek előadók és érdekes beszélgetéseket lehet majd hallani.
Raktarkereso.info