A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a mai napon bejelentette, hogy kelet-közép-európai dolgozói május 20-án részt vettek a cég 4. alkalommal globálisan megszervezett önkéntes napján. Az IMPACT Day elnevezésű eseményen a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar Prologis munkatársak azzal töltötték napjukat, hogy rászoruló embereknek és szervezeteknek nyújtottak segítő kezet. Voltak, akik festettek, voltak, akik építettek, de olyanok is akadtak, akik kertészkedtek.
Több éve folyamatos fellendülés jellemzi a globális, fejlett és 2013 óta a hazai ingatlanpiacokat is. Ez a trend a befektetők aktivitására is pozitív hatással van. Az OTP szakértői szerint a hazai kereskedelmi ingatlanpiac nyolc éve nem volt ilyen erős, a piacot rekord bérlői kereslet, alacsony üresedési ráták és európai szinten is magas hozamok jellemzik.
A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a mai napon bejelentette, hogy bérleti szerződést írt alá az arvato Polskával, amely így már 30.835 négyzetmétert bérel a Prologis Park Błonie-ban. A tranzakció részét képezi egy 22.510 négyzetméterről szóló bérleti szerződés hosszabbítás, valamint 8325 négyzetméternyi új raktárterület birtokba vétele.
A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a mai napon bejelentette, hogy bérleti szerződést írt alá az internetes kereskedelemmel foglalkozó cseh Bonami-val, amely 5,795 négyzetmétert bérel a Prologis Park Prague-Airport DC1-es jelű épületben.
2016. április elején megkezdődött a CPI Hungary 7000 négyzetméteres legújabb fejlesztése az Airport City Logisztikai Parkban. A dél-pesti és reptéri régió népszerű logisztikai parkjának negyedik fázisa 2016 végén kerül átadásra, egy multinacionális, amerikai központú, nemzetközi futárszolgáltatást nyújtó cégcsoport új telephelyeként.
A Közép- és Kelet-Európa (Oroszország nélkül) ingatlanpiacára 2016 első negyedévében beáramló tőke kismértékben (6 százalékkal) elmarad a tavalyi év hasonló időszakától, és mintegy 1,84 milliárd eurót tett ki. A várakozások szerint viszont az idei év elérheti, sőt meg is haladhatja a 2015-ös év rekordját, miután minden régiós ország várhatóan jelentős tőkét vonz a CBRE, a világ vezető ingatlan-tanácsadója elemzése szerint.
A Schenker Kft. dolgozóinak közel harmada 35 év alatti, ugyanis a társaságnál kiemelt figyelmet fordítanak a tehetségek felkutatására és alkalmazására. A társaság állásbörzék mellett rendszeres résztvevője a Logisztika Napja szakmai rendezvénysorozatnak, amelynek keretében nyílt napot szerveznek az érdeklődő diákoknak. A fiatal munkavállalók számára tehetségprogramot is működtet az anyavállalat.
A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlan vállalata a mai napon bejelentette, hogy 20.500 négyzetméterrel bővíti az online fogyasztási cikk forgalmazó és elektronikai áruház, a Mall.cz épületét a Prologis Park Prague-Jirnyben. A fejlesztés várhatóan 2016 harmadik negyedévében fejeződik be.