Ezzel a Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks lett az első olyan ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő Magyarországon, amely már a tervezési fázistól kezdve a legösszetettebb fenntarthatósági és környezetvédelmi kritériumok szerint építi fel létesítményét.

A HelloParks 2020-ban azzal a céllal lépett be az utóbbi években még dinamikusabban fejlődő ipari és logisztikai ágazatba, hogy először itthon, majd regionális szinten is a szektor meghatározó szereplőjévé váljon. Ennek érdekében az indulás óta eltelt alig több mint egy év alatt a cég három nagyszabású fejlesztésbe kezdett a budapesti agglomeráció legfrekventáltabb zónáiban: Fóton, Maglódon, illetve Pátyon. Az ezekre a helyszínekre tervezett logisztikai központok méretük, elhelyezkedésük, valamint az innovatív, fenntartható műszaki technológiák alkalmazása révén a hazai piac élvonalába pozícionálják a céget.

A kivitelezés és a menedzsment terén meglévő szakértelmét is bizonyította a HelloParks azzal, hogy mindössze 6 hónap alatt építette fel a HelloParks Maglód első ütemét. Az elkészült 46.000 négyzetméteres csarnokba már be is költözhettek az első nagy bérlők, novemberben pedig befejeződött az épület első fázisának (Design Stage) BREEAM minősítése is, melynek során az épület Magyarországon elsőként megszerezte az Excellent, vagyis kiváló minősítést a New Construction kategóriában.

Az Excellent besorolás a BREEAM rendszer szerinti értékelésében igen magas minőséget képvisel, mindössze az épületek 10 százaléka képes megszerezni. Az Excellent szint elérése többek között azt jelenti, hogy a beruházás nemcsak műszaki tartalomban, hanem annak ergonómiai kialakításában, környezetre való hatásainak csökkentésében, energetikájában, üzemeltetésében és a teljes beruházási folyamatra vonatkozó menedzselés során is rendkívül magas fenntarthatósági követelményeknek felelt meg. A számos korszerű környezettudatos megoldás közül kiemelkedik, hogy a maglódi létesítmény irodáinak üzemeltetéséhez szükséges energiaszükségletet teljes mértékben fedezni tudja a napelempark, ami az épület tetején kap majd helyet. Az energiaszükséglet csökkentéséhez hozzájárul az alacsony NOx-kibocsátású sötétsugárzó fűtési berendezés és a hőszivattyú alkalmazása is. A fenntarthatóság szempontjait érvényesíti a kiemelt hulladékkezelés mind a kivitelezés, mind az üzemeltetés során, a felelős anyaghasználat alkalmazása a tervezéskor, továbbá a rendkívül takarékos szaniterek beépítése, az éjszakai világítás kiváltása és a park területén, valamint a hatalmas tetőfelületről az esővíz gyűjtése és szikkasztása, hasznosítása is.

Kelet-Közép-Európában az elmúlt években jelentős keresletnövekedés tapasztalható a magas minőségű ipari fejlesztések iránt. A rugalmas konstrukciók és a valódi zöld fejlesztések kulcsfontosságúak a bérlők meggyőzése szempontjából, jelentős hatással vannak a versenyképességre. A HelloParks Maglód eddigi legnagyobb bérlője, a FoxPost egyértelmű elvárása volt, hogy olyan létesítményekben működhessenek, amelyek megfelelnek a legmagasabb fenntarthatósági szabványok követelményeinek, ezzel is támogatva karbonlábnyomuk csökkentését.

 

HelloParks