A vadonatúj, de már teljes mértékben kiadott épületbe költözhet be hamarosan a Gebrüder Weiss is, amely jelenleg a társaság legnagyobb bérlője.

A PT2 a HelloParks Páty megapark 42 000 négyzetméteres BigBox típusú épülete, mely a főváros nyuga-ti határában, az M1-es autópálya mentén, az M0-ás és az M7-es út csomópontjának közelében helyez-kedik el, ideális helyszínen mind helyi, belföldi és nemzetközi közlekedés szempontjából. A már most 100 százalékban kiadott PT2-es csarnok, ahogy a korábban elkészült, 58 ezer négyzetméteres PT1 épü-lete is, megfelel a BREEAM fenntarthatósági szabvány New Construction kategóriájának legmagasabb, Outstanding minősítésének eléréséhez szükséges előírásoknak. Utóbbi a közelmúltban ki is érdemelte a minősítést Design Stage-ben, és már folyamatban van a Construction Stage minősítés megszerzése is. A hazai cég a PT2 építése során további 16 százalékkal csökkentette a beépülő karbon mértékét a PT1 esetében alkalmazott, már korszerűnek számító megoldáshoz képest, és ez lesz a cég első olyan épüle-te, amely kizárólag hőszivattyús rendszerrel működik majd. Ide költözik majd be a Gebrüder Weiss, mely jelenleg a HelloParks portfóliójának legnagyobb bérlője. Az osztrák logisztikai óriás 32 ezer négyzetmé-ternyi területre írt alá szerződést. A HelloParks Páty ipari park az Év Ipariingatlan-fejlesztése lett a tava-lyi Portfolio Property Awardson, a PT1-es épület pedig a rangos International Property Awards sereg-szemléjén Európa legjobb kereskedelmi és ipari ingatlana lett 2023-ban.

A piacon dinamikusan növekvő HelloParks, amely a PT2 átadásával az ország harmadik legnagyobb portfóliójú ipari fejlesztőjévé vált, ezzel a hetedik fejlesztésének kivitelezési munkálatait fejezte be Ma-gyarországon, 2020-as indulása óta. Az elkészült épületek összesen 310.000 négyzetmétert tesznek ki, és összesen 260.000 négyzetméter raktárterület már bérlőre is talált. A vállalat jelenleg építés alatt álló raktárcsarnokai, ahogy a most átadott is, kizárólag a BREEAM New Construction kategória legmaga-sabb, Outstanding minősítésének eléréséhez szükséges előírásoknak és az EU Taxonómia követelmé-nyeinek megfelelően készülnek. A szigorú kritériumoknak világszerte az ingatlanok mindössze 3 százalé-ka felel meg, a HelloParks Magyarországon egyedüliként fejleszt ipari létesítményeket ebben a kategó-riában. Ennek jegyében a kezdetektől szelektálásra került az építési hulladék, amelyet több mint 85 szá-zalékban újra is hasznosítottak, az épületekben található irodák pedig nulla primer energiafogyasztás mellett működtethetők, köszönhetően a tetőre telepítendő napelemeknek. Még a csarnokok tetejére hulló csapadék is felhasználásra kerül a parkban kialakított zöldterület öntözésére. A közös területeken smart ready lámpák világítanak, a parkolókban elektromosautó-töltők is rendelkezésre állnak.

A tavaly bemutatott, HelloZero elnevezésű fenntarthatósági stratégiájával a cég a hazai piacon egye-dülálló módon részletes klímasemlegességi útvonaltervet is kidolgozott 2035-ig. Az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése mellett a fenntartható vízgazdálkodás és a felelős hulladék-menedzsment ügyét is prioritásként kezelik, folyamatosan szem előtt tartva a biodiverzitás jelentőségét. Az új épületek kivi-telezésein 2025-től negyedével (25%), 2030-tól pedig felével (50%) csökkentik a beépülő karbon mérté-két az ingatlanfejlesztő első hasonló épületeihez képest, amelyek egyébként már szintén felülmúlták a régiós színvonalat a nyugat-európai fejlesztésekre jellemző értékek elérésével, jelentősen visszaszorítva az épület építőanyagainak teljes életciklusát felölelő karbonkibocsátásokból adódó terhelést. Emellett létesítményenként átlagosan 2,5 MW napelemkapacitást is kialakítanak majd. Új épületeik üzemelési karbonjának tekintetében 2028-ra a net-zero kibocsátás elérése a cél, 100 százalékos megújuló ener-giaellátottság biztosításával.

„A négy, Budapest környékén épülő megaparkunk sikere a kiváló elhelyezkedés és a rugalmas, ügyfél-központú szolgáltatói hozzáállásunk mellett annak is köszönhető, hogy korszerű csarnokaink fenntartha-tó működést tesznek lehetővé, ami számos bérlő számára különösen vonzóvá teszi ajánlatunkat, hiszen a hatékonyság javítása mellett ez a fenntarthatósági célkitűzéseik elérésében is segíti őket” – mutatott rá Pozderka István, a HelloParks üzletfejlesztési igazgatója és társalapító partnere.

A régebbi létesítmények sok esetben nem felelnek meg a szigorú nemzetközi épületminősítési rendsze-rek által támasztott követelményeknek, ami miatt a hazai ipari ingatlanfejlesztő tapasztalatai szerint beindult a cégek részéről egy elvándorlás a modern ipari ingatlanok irányába, hiszen egy fenntartható helyszín elengedhetetlen ahhoz, hogy hozni tudják az elvárt eredményeket. „Egyre kevesebb vállalat engedheti meg magának, hogy olyan épületekben működjön, ami nem felel meg a célkitűzéseinek. Az épületek ESG-kompatibilitása növeli azok értékét, hiszen a bérlők egyre inkább keresik az ilyen típusú ingatlanokat” - mondta el Nemes Rudolf, a HelloParks ügyvezető igazgatója.

A vállalat jelenleg két nagy ívű fejlesztésen dolgozik: a HelloParks Páty területén, a PT2 mellett már megkezdődött a szintén 42 ezer négyzetméteres BigBox típusú PT3 kivitelezése is, Alsónémediben pedig nyár végére elkészül Magyarország legnagyobb spekulatív ipari ingatlana, a 60.000 négyzetméteres BigBox típusú AN1, így jelenleg további 102.000 ezer négyzetméter kivitelezése van folyamatban. A három, idén átadásra kerülő ipari ingatlanban, melybe bele tartozik a PT2 is, már összesen 106 ezer négyzetméter talált bérlőre. A fent említett Gebrüder Weiss mellett számos jelentős nemzetközi vállalat döntött a HelloParks mellett: többek között a német dm - Drogerie Markt üzletlánc, a DHL Supply Chain, a TRANSDANUBIA és az Aeroplex is.

 

HelloParks