A fejlesztés különlegessége, hogy a cégcsoport a BMW-gyár közvetlen közelében megvalósuló logisztikai-csarnok építését és üzemeltetését is ’zöld’ alapokra kívánja helyezni.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ipari-logisztikai ingatlanfejlesztőként nem csupán a térségek gazdasági fejlődését tudjuk támogatni, de felelősségünk is van abban, hogy parkjaink ökológiai lábnyomát lehetőségeink szerint minimalizáljuk. – mondta Kovács Máté, a projekt társaság ügyvezető igazgatója. Ez nyilván nem egyszerű, hiszen mégiscsak egy indusztriális környezetről beszélünk, de illeszkedve a cégcsoportunk ESG stratégiájába Debrecenben ’eco-industrial’ koncepció megvalósítását tervezzük.  

A cég a már megszokott zöld megoldások – pl. napelem, napelempark – alkalmazása mellett olyan újszerű megoldásokat keres mind az épület, mind a környezet fenntartható megvalósításához, melynek nem csak a fejlesztés, hanem az üzemeltetési szakaszban is érezhető hatása lesz.
Ennek első lépéseként az IGPark Debrecen esetében például úgy döntött, hogy a 23.000 m2-es logisztikai csarnok energiaszükségletét teljes egészében elektromos- és alternatív energia biztosítja.

2019-ben új környezetpolitikát hirdettünk. Ennek részeként számtalan olyan intézkedésről döntöttünk, amelyek mind egy célt szolgáltak: Debrecen környezetének megóvását. Ha azonban környezetvédelemről és fenntarthatóságról van szó, nem árt, ha vannak olyan szövetségeseink, akikkel vált vállnak vetve, közösen kereshetjük és találhatjuk meg azokat a zöld megoldásokat, amelyek garantálni képesek a tiszta és élhető jövőt. Ilyen szempontból Debrecen rendkívül szerencsés helyzetben van, mert a több éve, évtizede itt működő vállalatok – mérettől függetlenül –, valamint a gazdasági övezetekbe települő cégek is egyre nagyobb és komoly elköteleződést mutatnak a környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontok érvényesítésére. Így van ez az Infogroup által építendő új logisztikai csarnok esetében is – hangsúlyozta Papp László, Debrecen polgármestere.

 

Infogroup