A területbővülés és a meglévő területek bérlésének meghosszabbítása a CTP és a Quick Service Logistics kiváló szakmai együttműködésének eredménye, hiszen a CTP mindig rugalmasan kezeli az ügyféligényeket azzal a céllal, hogy a bérlői lehetőség szerint az adott logisztikai parkban bővülhessenek, így növelve a versenyképességüket.

A globális gazdasági térben harmadik generáció óta működő Quick Service Logistics teljes körű logisztikai szolgáltatást nyújt a vendéglátóipar számára, különös tekintettel a nemzetközi gyorsétterem-láncokra. A széleskörű tevékenységek közé tartozik többek között a beszerzés, a készletezés, a raktározás és a forgalmazás. A vállalat tíz ország négyezernél is több éttermébe szállít, fő profilja a speciális hőmérsékletet és hűtést igénylő alapanyagok tárolása és mozgatása.

A CTPark Budapest East logisztikai parkban már hosszú ideje jelen lévő Quick Service Logistics azért bővítette területeit, mert kiváló szakmai együttműködés jött létre a két vállalat között, amelynek során a CTP ügyfélorientált szolgáltatásai a Quick Service Logistics vállalatot maximálisan támogatta a piaci pozíciói megtartása és erősítése során.

Fontos szempontként merült fel, hogy a CTP nem csak a területbővülést támogatta rugalmasan, hanem a bérleti szerződés időtartamában is maximálisan alkalmazkodik a bérlőhöz. Emellett az együttműködés kiterjesztésében aktívan hozzájárultak az ingatlan adottságai, hiszen az egyedi kialakítású temperált csarnok a bérlő speciális igényeihez illeszkedik.

A logisztikai csarnok a CTP hazai épületállományának többségéhez hasonlóan BREEAM, azon belül is very good minősítéssel rendelkezik. A CTP ugyanis nem csak új ingatlanokat épít, hanem a már meglévő épületeket is folyamatosan fejleszti, ennek megfelelően az Ull2 épület egy teljes felújításon esik át, amely során a tetőszerkezetére is napelemeket telepít, valamint a külső homlokzati elemek cseréje mellett a hőszivattyús hűtés-fűtési rendszer kiépítése is a tervek között szerepel.

Az épületek modernizálásával, valamint a műszaki és technológiai adottságaik fejlesztésével a CTP a fenntarthatóságot kívánja növelni a csarnokaiban, illetve az ESG szempontokat is maximálisan figyelembe veszi, amely mind a CTP, mind a bérlők számára kiemelt fontosságú. Az ingatlanpiac a globális karbonkibocsátás meghatározó hányadáért felel, ezért a CTP deklarált célja, hogy a társadalmi elkötelezettség jegyében teljes mellszélességgel részt vegyen a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

A megállapodásban fontos tényezőként jött számításba, hogy a logisztikai park kiváló lokációban Üllőn, Budapesttől 8 km-re délkeletre, az M0-s körgyűrű és az M4-es autópálya kereszteződésénél található. A CTPark Budapest East a Budapesti Nemzetközi Repülőtértől néhány perces autóútra a legforgalmasabb budapesti be- és kivezető tranzitútvonalon fekszik, így ideális helyszín logisztikai és termelő cégek számára.

„A CTP-vel nagyszerű partneri kapcsolatot alakítottunk ki az elmúlt időszakban, ezért a cégünk területbővülését is itt a CTPark Budapest East logisztikai parkban valósítottuk meg. A CTP folyamatosan támogatja az igényeinket, hiszen a tevékenységünk egyedisége miatt speciális adottságok szükségesek az épületben, így kiemelten fontos a megfelelő temperálás. A bérleményünknek helyet adó csarnok adottságai és folyamatos fejlesztései, így többek között a napelemek és más technológiai korszerűsítések növelik a versenyképességünket és megerősítik a piaci pozíciónkat” – hangsúlyozta Haiman Ferenc, a Quick Service Logistics Hungaria cégvezetője.

„Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy CTPark Budapest East logisztikai parkban az évek óta jelen lévő Quick Service Logistics bővítette a bérleményét. A célunk mindig a hosszú távú együttműködés kialakítása, ezért folyamatosan törekszünk arra, hogy a Quick Service Logistics igényeit rugalmasan kielégíthessük. A szakmai és bérbeadói támogatásunk keretében a csarnokban újabb fejlesztéseket hajtunk végre, amelyek a Quick Service Logistics fenntarthatósági igényeit figyelembe veszik, ráadásul az ESG-követelményeknek is megfelelnek, és nem utolsó sorban a megújuló energia csökkenti az üzemeltetési költségeket” – hangsúlyozta Tar Péter, a CTP Hungary Senior Business Developer munkatársa.

 

CTP