A raktárfejlesztő és vagyonkezelő cég ügyfelei biztonságát és a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve szervezte meg területén az árvíz elleni védekezést.

A Prologis csapata műszaki üzemeltető partnereivel közösen tervezte meg a szükséges intézkedéseket. A helyszínen homokzsákokat készítettek elő és töltöttek meg, lesúlyozták a csatornafedeleket, minden visszacsapószelepet, elvezető árkot és zsilipet ellenőriztek. Folyamatosan követték a vízszint alakulását, hogy vészhelyzet esetén azonnal intézkedhessenek és jelezhessenek a megfelelő szerveknek, illetve folyamatosan kommunikálták a bérlők felé az árvízkészültség helyzetét és a fejleményeket. Fel kellett készülni arra is, hogy az ártéren élő, vagy előforduló állatok - hódok, őzek, sünök, rágcsálók - a vízszint emelkedésével ideiglenes otthont kereshetnek a Prologis Park Budapest-Harbor területén.

Az árvíz végül a munkatársak és üzemeltető partnerek éberségének és felkészültségének köszönhetően nem okozott károkat a Duna-menti ipari parkban. „Ha a Prologis Park Budapest-Harbor mellett 1,3 kilométer hosszan húzódó gát megrongálódik, az egy 45 hektáros területet sodorhat veszélybe” – mondta Gárdonyi Lóránd, a Prologis ingatlankezelési és ügyfélélmény igazgatója, aki az árvízvédelmi munkálatokat is felügyelte a XXII. kerületi ipari parkban. „A Prologisnál mindig arra törekszünk, hogy a munkatársaink, ügyfeleink és a helyi közösség biztonságban legyen. Csapatunk ezért fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a környéken lévők védelmét biztosítsa, és felkészüljön arra az esetre, ha a védműveket megrongálná az áradás. Szeretnénk megköszönni a partnereinknek és ügyfeleinknek – külön kiemelve az ügyfeleink munkavállalóit –, hogy önkéntesként vettek részt az árvízi védekezésben, illetve a helyi hatóságoknak, akikkel együttműködve elhárítottuk az esetleges veszélyeket.”


Prologis